Aranyos párosok

A férfiaknál a Hajós Artúr, Stréli Attila, míg a nőknél a Szombathelyi Szandra, Villám Lilla páros szerezte meg az aranyérmet az MKB-Pannónia Strandröplabda Országos Bajnokság fináléjában.

A jó lónak a derbi napján kell igazán jól futnia – tartja a mondás, ami tökéletesen igaz a Szombathelyi Szandra, Villám Lilla párosra is. Mert bár a három nyári mesterverseny ezüstérmét sem mondanánk rossz futásnak, a duó azonban mégis a legfontosabb viadalon, a bajnoki döntőben tudott még egyet előre lépni, hiszen három vesztes finálé után a negyedik döntőt, a legfontosabbat megnyerte, bezsebelve ezzel a bajnoki címet, a pénzjutalmat és az értékes világranglista pontokat egyaránt.

A Szombathelyi, Villám páros már szombaton is kiváló formában strandröplabdázott, hiszen szettveszteség nélkül, a riválisoknak a hat játszma alatt mindössze 62 pontot engedélyezve kerültek a lányok a négy közé, az elődöntőben pedig jöhetett is számukra a hétvége legszorosabb partija: a Szabó Dorottya, Vecsey Fanni kettős ellen „csak” három, illetve hét ponttal győztek.

De győztek és ezzel egyedüliként mondhatták el magukról, hogy a három mesterversenyen és döntőben is finalisták lettek, és ahogy említettük, szintet léptek, hiszen a tatai, a gyenesdiási és a csepeli ezüstérem után a Lupa Beachen aranyat szereztek. Ráadásul az utolsó meccsük még simább is volt, mint az elődöntő, hiszen a Szombathelyi, Villám duó 21:13-ra és 21:10-re nyert Győri Panna, Szabó Adrienn kettőssel szemben, amely az első fordulóban, Tatán legyőzte őket a fináléban. A siker pedig azt is jelenti, hogy Szombathelyi Szandra karrierje ötödik strandröplabda bajnoki címét szerezte meg!

A női döntő után következhetett a férfiak fináléja, ahol az első helyen kiemelt Hajós, Stréli duó az ötödikként rangsorolt Mikuláss Koch, Szabó kettőssel mérte össze az erejét. Utóbbiak az elődöntőben a csepeli forduló győztesét, a harmadik helyen kiemelt Kiss, Rása párost múlták felül (a döntőt szettet 20:18-ra megnyerve!), míg a tatai és gyenesdiási viadalt megnyerő Hajós, Stréli duó a negyedik kiemelt Papp, Soós kettős ellen győzött (21:14, 15:21, 15:5), s, ez volt a páros egyetlen meccse a hétvégén, ahol szettet vesztett.

A döntőben ugyanis két játszmában, 21:17-re és 21:12-re nyert a Hajós, Stréli kettős, megszerezve ezzel a bajnoki címet, ráadásul ahol elindultak a sorozatban ott győztek is: Csepelen sérülés miatt nem léphettek pályára, viszont Tatán, Gyenesdiáson és a Lupa Beachen aranyérmet szereztek – ob-győzelem lett a remek széria jutalma!

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2021

Férfiak

Döntő: Hajós, Stréli–Mikuláss Koch, Szabó 2:0 (21:17, 21:12). A 3. helyért: Kiss, Rása–Papp, Soós 2:0 (21:15, 23:21)

Nők

Döntő: Szombathelyi, Villám–Győri, Szabó P. 2:0 (21:13, 21:10). A 3. helyért: Szabó D., Vecsey F.–Vasvári E., Vasvári Zs. 2:0 (21:14, 21:15)

Comments are closed.