Befejezték a magyarok

A papírformának megfelelően az utolsó versenynapot már magyarok nélkül rendezik
meg a egycsillagos strandröplabda World Tour-versenyen a Lupa-tónál.
Melegből kánikulába fordult az időjárás a pazar helyszínen, a Lupa-tónál zajló egycsillagos
strandröplabdaversenyen. A strandolók persze élvezték a napsütést, sokan a lelátón, a
meccseket nézve barnították tovább magukat. A magyar versenyzők közül szombaton
délelőtt a férfiak szerepeltek, de sorrendben a Soós Izsák, Rozgonyi Bálint, majd az Oláh
Botond, Stréli Bence páros is kiesett a második vereséggel.


„Nem voltak elvárásaink, hiszen az országos bajnokság döntője óta nem is tudtunk
normálisan közösen készülni, bár talán kellett is a pihenő – kezdte Soós Izsák. – Az első
meccsünkön, a japánok ellen azért jobb teljesítményre számítottam, de a nagy meleg nem
tett jót. Igaz, nem is küzdöttünk eléggé, azért nagyon dühös voltam magunkra. A második
mérkőzésünkön már megvolt a tartás, hajtottunk. Edzőként is érdekelve vagyok, a
tanítványok szerepeltek a MEVZA-tornán, nem egyszerű összeegyeztetni két feladatkört.”
„Mindenképpen szerettünk volna továbbjutni a csoportból – fogalmazott a második, búcsút jelentő vereség után csalódottan Oláh Botond. – Talán kicsit korai volt a szombati
mérkőzés, talán a pénteki vereség éreztette a hatását, de nem ment igazán jól. Nem volt
igazán jó meccs, ahogy az idényünk sem, az elején, a külföldi versenyeken nem
szerepeltünk jól.”


A férfiaknál a Hajós Artúr, Benkő Balázs egység továbbjutott, mivel az ellenfél sérülés
miatt visszalépett, ám aztán a legjobb 12 között búcsúzott a legmagasabban,
negyedikként rangsorolt magyar páros. Befejeződött a Vecsey Fanni, Vasvári Zsófia írta
tündérmese is: a szabadkártyás páros bravúrral lépett a 12 közé, ám két szettben kikapott.
„Végig éreztük, hogy sokkal tapasztaltabbak, igyekeztünk jobb helyre tenni a labdákat, de
remekül mezőnyöztek – így Vecsey. – Sikerült oldottan, görcsösség nélkül játszani, bár
azért próbáltunk bizonyítani, megmutatni a legjobbunkat. Az önbizalmunkon nagyon sokat segített, hogy nyertünk egy meccset a felnőtt World Tour-versenyen.”

Ami a nemzetközi mezőnyt illeti, történt némi csillaghullás a férfiaknál, hiszen a legjobbak
közül csak a harmadik kiemelt Kensuke Shoji, Masato Kurasaka páros jutott elődöntőbe, a
többiek elhullottak, ugyanakkor nem akármilyen teljesítmény, hogy elődöntőt játszhat a
Samuele Cottafava, Jakob Windisch 11. helyen kiemelt olasz kettős. A nőknél valamivel
jobban érvényesült a papírforma, hiszen az esti, látványos, villanyfényes elődöntőben az
elsőként rangsorolt japán Chiyo Suzuki, Sakaguchi Yurika kettős került fináléba, a második Emi van Driel, Raisa Schoon holland duót viszont kiejtette az orosz Daria Mastikova, Polina Tsyganova (13.) egység.
Vasárnap a férfiak elődöntőit, illetve a női és férfi éremcsatákat rendezik meg.

Comments are closed.