Egy sima, egy fordított

Elképesztően fordulatos döntőben győzött a Vaida Beáta, Vecsey Fanni páros, míg a férfiaknál  2018 után először nyert együtt ob-fordulót Hajós Artúr és Stréli Bence az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság csepeli mesterversenyén.

A szombati, olykor viharos időjárás után vasárnap szinte egész nap minden „klappolt”, hogy látványos eseményt rendezzenek Csepelen, ideális körülmények között zárult az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság második mesterversenye.

Az első fordulón, Tatán győztes Vaida Beáta, Vecsey Fanni duó az elődöntőben csupán kétszer kilenc pontot engedélyezett a csütörtökön még az U22-esek között győztes Vasvári testvéreknek, Eszternek és Zsófinak. Bezzeg Villám Lilla és Juraszik Patrícia sokkal jobban megizzadt, hogy megismétlődhessen a tatai finálé, három szettben gyűrte le a legutóbbi három évben – különböző társakkal – mindig ob-döntős Szabó Dorottyát és aktuális partnerét, Győri Pannit.

A döntő aztán elképesztő izgalmakat hozott. Villámék a tatai tapasztalatokból okulva sokkal keményebben játszottak, s bár Vaidáék még behúztak az első játszmát, a saját rontásaik, no meg a remek Villám- és Juraszik-megoldások megnehezítették az életüket. A döntő szettben sokáig úgy tűnt, Villámék megfricskázzák tatai legyőzőiket, hiszen 10:5-re is vezettek. Csakhogy Vaida a higgadt megoldásokkal tartást adott a megzuhanó Vecsey Fanninak, aki feljavult, így két meccslabdát hárítva, a saját harmadik mérkőzéslabdájukat értékesítve nyertek.

„Meg ne kérdezze, hogyan jöttünk vissza, fogalmam sincs” – fogalmazott Vaida, aki hosszú percekig alig hitte el, hogy győztek.

A férfiak elődöntőben Hajós Artúr és Stréli Bence nem adott esélyt a címvédőnek. A 2018-ban bajnok és ifjúsági olimpiai negyedik páros folyamatosan tüzelte egymást, Stréli remekül szervált, és ha hozzá került a labda, termelte a pontokat. A férfiaknál már az elődöntőben megismétlődött a tatai finálé, az akkori két játszmát háromra cserélték a felek, de a végeredmény nem változott: Rása Alex és Rozgonyi Bálint nyert, pedig az első felvonás még a 2016-ban bajnok Bagics Balázs, Tóth András egységé lett.

A fináléban Hajós néha szinte a fellegekben járt, olyan magasról ütött meg egy-egy labdát, és Stréli is brillírozott, ütésnek induló mozgásból adott fel, amelyet köszönt szépen a társ. Egy-egy jó megoldás után összenevetett a két fiatal, akik a végén is örülhettek, hiszen szettveszteség nélkül diadalmaskodtak a csepeli fordulón.

A bronzérem a nőknél a Győri, Szabó, a férfiaknál a Kiss, Bán duóé lett. A felnőttek küzdelmei mellett az U16-os lányok is pályára léptek: a döntőben Kristóf Dóra és Kun Stefánia (Gödöllői RC, Strandröplabdázásért SE) 2:0-ra nyert a Báder Júlia, Botyánszki Fanni (BVSC-Zugló) ellen, míg a bronzérmet a gödöllői Bútor Anna, Szabó Anna duó szerezte meg.

A hazai strandröplabdaidény a Lupa-tónál zárul, ahol augusztus 27-től 30-ig a felnőtteknél, illetve az U20-as és U16-os korosztályban is döntőt rendeznek.

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA MAGYAR BAJNOKSÁG

  1. MESTERVERSENY, CSEPEL

Elődöntő

Férfiak

Hajós Artúr, Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)–Kiss Dániel, Bán Viktor 2:0 (16, 18)

Rása Alex, Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr SE)–Bagics Balázs, Tóth András 2:1 (–19, 16, 6)

Nők

Vaida Beáta, Vecsey Fanni (Eötvös DSE, Gödöllői RC)–Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE) 2:0 (9, 9)

Villám Lilla, Juraszik Patrícia (Strandröplabdázásért SE)–Győri Panna, Szabó Dorottya (Penta-KSE, ÓSSC) 2:1 (17, –17, 10)

 

Döntő

Férfiak

Hajós Artúr, Stréli Bence–Rása Alex, Rozgonyi Bálint 2:0 (14, 17)

Nők

Vaida Beáta, Vecsey Fanni–Villám Lilla, Juraszik Patrícia 2:1 (18, –17, 16)

 

A 3. helyért

Férfiak

Kiss Dániel, Bán Viktor–Bagics Balázs, Tóth András 2:0 (25, 19)

Nők

Győri Panna, Szabó Dorottya–Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (22, 11)

Comments are closed.