„Sok apróságnak kellett összejönnie”

A korábbiakhoz képest is kiemelkedően eredményes évet zártak a Strandröplabdázásért SE sportolói, Buday Balázs klubelnök és edző azonban nem csak a bajnoki címekben méri a sikereket.

 

Ismét pazar idényt tudhatnak maguk mögött a Strandröplabdázásért SE versenyzői, igaz, egyelőre csak a hazai szezonról összegezhetett a klubelnök Buday Balázs, hiszen szeptemberben – ha a koronavírus-járvány másként nem diktálja – három utánpótlás Európa-bajnokságot rendeznek, SRSE-s résztvevőkkel.

 

A felnőttektől az U14-esekig összesen 12 ob-döntőt rendeztek a nyáron, ebből hatot színtiszta SRSE-páros nyert, míg további háromban SRSE-s játékos győzött egy másik klub versenyzőjével – ez 75 százalékos sikermutató, dobogót pedig szinte nem is láttunk a csepeli bázisú egyesület képviselői nélkül.

 

„Kimagasló idényt zártunk, korábban a döntők ötven-hetven százalékát nyertük meg, most ezt az arányt tornáztuk feljebb – kezdte a klubvezető-edző. – Persze sok apróságnak kellett összejönnie, hiszen jó ellenfeleink voltak, olykor nüanszokon múlt a döntőbe jutás, vagy például az U22-es döntőn Vasvári Eszti és Zsófi még 12:8-as hátrányban volt a döntő szettben, innen sikerült fordítani a nagy harakiriben. Ám nem is csupán a bajnoki címek száma a fontos, hanem az, hogy többnyire dobogóra jutottak a versenyzőink.”

 

Sőt mint mondja, úgy értek el jó eredményeket, hogy „össze sem törték magukat” érte, például a Vasvári testvérek az U18-as döntő idején a ljubljanai World Tour-versenyen szerepeltek, azaz Zsófi el sem indulhatott idehaza, vagy a felnőttbajnok Stréli Bence nem szerepelt az U20-asok között.

 

„A leglényegesebb a gyerekek fejlődése, és hogy olyan párral játszanak, akivel szívesen vannak együtt – mi nem szólunk bele, legfeljebb ajánlásokat teszünk. Nem mondom, hogy követendő, hogy nem nyúlunk bele az összetételbe, de nálunk így megy, és a gyerekek általában érzik az erőviszonyokat.” Szavait alátámasztja, hogy 2018-ban Hajós Artúr és Stréli Bence sikeres év, felnőttbajnoki cím és ifjúsági olimpiai negyedik hely után gondolta úgy, hogy kipróbálná magát mással. Azután viszont levonták a következtetéseket, visszatértek egymáshoz, és ismét megnyerték az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokságot.

 

A klub jól vészelte át a koronavírus-járvány okozta tavaszi leállást, ráadásul amint lehetett, visszatértek a homokra. Most Buday elmondása alapján kíváncsiak várják, hogyan alakul az élet, de szerinte a strandröplabda veszélytelen, hiszen nincs testi kontaktus. Amíg lehet, homokon lesznek, sőt a pályák használatát felajánlja a kerületi iskoláknak is, az edzőik akár foglalkozást is vezetnek az iskolásoknak.

 

A játékosként Rácz Lászlóval négyszeres strandröplabdabajnok Budayt pénteken jelentős szakmai elismerés érte, hiszen bekerült a Magyar Röplabdaszövetség tíztagú elnökségébe.

 

„A strandröplabdának és nekem is jó, ám egyrészt rajtam kívül is került be a szakághoz közeli vagy velem jó barátságot ápoló személy, így méltó képviselete lesz a strandröpinek. Másrészt, én eleve úgy vállaltam el, hogy jelentős teremröplabdás múlttal, illetve immár egyesületi vezetőként komplexen és globálisan nézem a röplabdát, és így akarok tenni a sportág felemelkedéséért. A terem- és a strandröplabda nem választható el egymástól, és bár kevés helyen van mód egész évben strandröpizni, nyolc hónapot kint lehet tölteni a homokon. Koch Róberttel egyeztettem már, tetszik az osztrák modell, amelyben április-májusban a teremröpisek is kimennek homokra – ha nem is akarnak játszani a nyáron, fontos a fejlesztő hatása. Ez oda-vissza működik, előfordulhat, hogy valakit a strandröplabdával tudunk meghódítani a sportágnak.”

 

SRSE-SIKEREK AZ OB-KON

Felnőttek: Hajós Artúr, Stréli Bence

U22, fiúk: Hajós Artúr, Stréli Bence

U22, lányok: Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi

U20, fiúk: Szabó Vilmos (Pénzügyőr SE), Mikuláss Koch Marcell

U20, lányok: Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi

U18, fiúk: Dóczi Domonkos, Udvarhelyi Márton

U16, fiúk: Tari Bence, Veress Ákos

U16, lányok: Kristóf Dóra (Gödöllői RC), Kun Stefánia

U14, fiúk: Niemeier Lukas, Kristóf Mátyás (Gödöllői RC)

 

Comments are closed.