Strandröplabda-ob: BVSC-s és SRSE-arany U14-ben – változások vasárnap

Pénteken az U14-es korosztály döntőjével folytatódott az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság, a Lupa tónál. A dobogó tetejére a lányoknál Báder Júlia és Botyánszki Fanni, a fiúknál pedig Tari Bence és Veress Ákos állhatott fel.

A lányoknál az első két kiemelt páros még egyaránt veretlen volt az idén, ami csak úgy volt lehetséges, hogy egyetlen tornán sem találkoztak még az idén, aminek az volt az oka, hogy a BVSC-s lányok a nyár nagyrészét a serdülő-válogatottban töltötték.

A két duó szettveszteség nélkül menetelt a döntőbe, a Báder Júlia, Botyánszki Fanni kettőst csak a negyeddöntőben Tóth Sára és Jámbor Cecília,Szabó Annát és Varga Kingát pedig az elődöntőben a Gyebnár Fanni és Sebők Lora tudta megszorongatni egy játszmában. Végül azonban összejött az álomdöntő, amelyben nagy csatában, de két játszmában a BVSC-s lányok diadalmaskodtak a Gödöllő és a Beach Sport vegyespárosa ellen. A bronzéremért is két vegyes duó küzdött, amelyet végül a gödöllői Gyebnár Fanni és a KSE-s Sebők Lora sikerét hozta a KSE-s Farkas Izabella és az UTE-s Hangonyi Kendra ellenében.

A fiúknál hat páros nevezett, így ők körmérkőzések során döntöttek a bajnoki címről. Náluk is igazolódott a papírforma, s a bajnoki címről az utolsó találkozó, az SRSE-s Tari Bence, Veress Ákos, valamint a Pénzügyőrös Zeitler Mihály, Zrupkó Várady Ádám kettős összecsapása döntött. Előbbiek addig még játszmát sem veszítettek a nap folyamán, s ez az utolsó meccs után sem változott, így az övéké lett az aranyérem. A maradék négy párosnak sikerült körbevernie egymást, így a bronzéremről végül a pontarány döntött az egyaránt két győzelemmel záró kaposváriSzalaki Dominik és Tóth Ágoson javára a mohácsi Dárdai Benedek és Fröhling Ábel ellenében.
Szombaton a felnőttek főtáblás küzdelmei következnek, a vasárnapi programban azonban több változás is lesz. A televíziós közvetítés miatt a női elődöntők kezdését húsz perccel előbbre, a férfiakét fél órával későbbre tolták.
Az ugyancsak vasárnap lebonyolításra kerülő U18-as korosztályban mindkét nemnél történt változás. A fiúknál ugyanis Quintz Tamást behívták a válogatottba, így Busz Barnabás a tavalyi párjával, Éliás Balázzsal indul. A lányoknál az U16-os bronzérmes Kristóf Dóra betegedett le, s az ő visszalépésük miatt Orosz Henriett és Zolmbory Lili került a mezőnybe. A kiemelési pontok változása miatt a táblán kisebb átrendeződés történt.

MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság, Lupa tó
U14 lányok:

1. BOTYÁNSZKI FANNI/BÁDER JÚLIA (BVSC)
2. SZABÓ ANNA (Gödöllői RC)/VARGA KINGA (Beach Sport)
3. GYEBNÁR FANNI (Gödöllői RC)/SEBŐK LORA (KSE)
4. FARKAS IZABELLA (KSE)/HANGONYI KENDRA (UTE)
5. BREUER MIRTILL/TÓTH DORINA (KSE)
5. KOLCSÁR EMESE/SÓTONYI HANNA (VSE Dunakeszi)
5. FERENCZ EMESE/VIDA ESZTER (RÖAK Kaposvár)
5. TÓTH SÁRA (Strandsport SE)/JÁMBOR CECÍLIA (Beach Sport)
9. BOSCH EMMA PETRA/MIKUS NINA (Gödöllői RC)
9. STRÉBL NOÉMI/POZSGAI ESZTER (BVSC)
9. SZITA LUCA/ZANA FLÓRA (RÖAK Kaposvár)
9. AJTONY SZOFI/PAP LILI (Beach Sport)

U14 fiúk:
1. TARI BENCE/VERESS ÁKOS (SRSE)
2. ZEITLER MIHÁLY/ZRUPKÓ VÁRADY ÁDÁM (Pénzügyőr)
3. TÓTH ÁGOSTON/SZALAKI DOMINIK (RÖAK Kaposvár)
4. DÁRDAI BENEDEK/FRÖHLING ÁBEL (Mohács)
5. KISS PÉTER/SÁRKÖZI RUDOLF (RÖAK Kaposvár)
6. CSORDÁS BERTALAN/SIMON BENCE (RÖAK Kaposvár)

Comments are closed.