Újabb fedett pálya Budapesten!

Nagy öröm a strandröplabdázóknak: szombaton megnyitották a hűvösvölgyi fedett központot, így télen is használható pályákkal gazdagodott a sportág.

Minden apró előrelépést meg kell becsülni a hazai strandröplabdában, hiszen meglehetősen mostoha a létesítményhelyzet, eddig csupán egy, télen is használható központ volt.

Annak meg különösen lehet örülni, amikor az aprónál jóval nagyobb fejlődésről lehet beszámolni, márpedig szombaton megduplázódott a télen is használható létesítmények száma, hiszen ünnepélyes keretek között megnyitották a budapesti Vadaskerti úton található négypályás fedett centrumot. A központot a Beach Sport SE és a MESE Teniszcentrum közösen üzemelteti majd.

Az avatáson Dr. Bánki Ágnes, az Magyar Röplabda Szövetség Strand-, Hó- és Szabadidős Röplabda Bizottságának elnöke, Szakáll Boros Márta, a Beach Sport SE sportigazgatója, valamint a MESE Teniszcentrum képviseletében Stanislav Ryzhov mondott rövid beszédet, majd utóbbi átvágta az átadást jelképező nemzeti színű szalagot. A sportkedvelők rögtön használatba is vehették a pályákat, hiszen a megnyitó után nyílt napot tartottak, aki akarta, ingyenesen kipróbálhatta a strandröplabdát.

Mivel a BME-n még nem építették fel a sátrat, jelenleg az újonnan átadott létesítmény az egyetlen fedett, télen is használható létesítmény az országban, összességében pedig a második. Azért fontosak a fedett pályák, hogy a versenyzők télen is homokon tudjanak készülni, hiszen a professzionálissá váló strandröplabdában elengedhetetlen, hogy egész évben homokon edzenek a sportolók.

A Vadaskerti úti pályákat nemcsak bérelni lehet, a tervek szerint felnőtt és korosztályos ranglistapontszerző viadalokat is szerveznek majd.

Comments are closed.